Lorenz Payer

Lorenz Payer (balra) 2007-ben, Burgwaldban fogadja a perbáli iskolások ajándékát

Lorenz Payer (balra) 2007-ben, Burgwaldban fogadja a perbáli iskolások ajándékát

„A múltat nem elfelejteni, de a jövőnek élni…”
Beszélgetés Lorenz Payerral

Melyek voltak az elmúlt tizenhárom év legfontosabb eseményei, melyek a következő évek feladatai, hogyan emlékszik a Perbálon töltött évekre és az első visszatérésre? Többek között erről írt nekünk 2010-ben Lorenz Payer, Perbál szülötte és Díszpolgára, a burgwaldi Partnerkapcsolat volt elnöke. 

– 1997-től volt a Partnerkapcsolati Egyesület elnöke. Melyik esemény volt az Ön számára a legfontosabb Burgwald és Perbál partnerkapcsolatában?

– Községeink polgárainak összehozása, mindenekelőtt a gyerekek és a fiatalok találkozása a sport, a tánc és a zene terén. Továbbá az ünnepségek a partnerkapcsolat 10 éves fennállásának évfordulója alkalmából, a Burgwaldi Határjárással egyidejűleg. A régi perbáliak reakciói is megérintettek Kemenczei Kálmán volt polgármester Ernsthausen 700 éves évfordulóján mondott beszéde alkalmával, amikor Kálmán barátom egy Perbálról hozott hazai földdel megtöltött kupát hozott, és átadta a községnek. Felejthetetlen volt a magyar est is Birkenbringhausen 750 éves fennállásának ünnepségén, melyen folklórcsoportunk és a perbáli tánccsoport együtt lépett fel. A Bécstől Perbálig vezető kerékpártúra 1999-ben is remek volt. A Perbáli Határjárást is egy csúcspontnak tartom. Minden ilyen tevékenységnél számomra az emberek közötti kapcsolat állt és áll az előtérben – az, hogy látom, hogyan váltak az egykori kitelepítettekből idővel partnerekké és barátokká is. És természetesen a Millenniumi ünnepség 2000-ben, amikor abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy Perbál díszpolgára lettem.

– Mit tart a partnerkapcsolat legnagyobb eredményének, és melyek az elkövetkezendő évek fontosabb feladatai?

– A három nagy adománygyűjtő akció a rászoruló polgárok javára, éppúgy, mint a tűzoltó autó átadása.
Fontosabb azonban ezeknél az anyagi dolgoknál az, amire különösen büszke vagyok: a megerősítés, hogy a partnerkapcsolat nem kizárólag ránk, „öregekre”, egykoriakra vonatkozik. Sikerült mindenekelőtt a jövőt jelentő fiatalokat is bevonni a sikeres diákcsere alapjainak megteremtése által, és így sikerült a partnerkapcsolatot a mi korszakunk után is életben tartani.

– Ön Perbálról származik, emiatt is olyan fontos az Ön számára a partnerkapcsolat. Hogyan gondol a perbáli évekre, és a németek kitelepítésére?

– 1933-ban születtem és nagyon boldog gyermekkort töltöttem el otthon. Emlékeimben van 1944, amikor édesapámat behívták katonának, éppúgy, mint 1944 Szentestéje, az orosz hadsereg bevonulása minden fájdalommal, és az a tény, hogy édesanyámat több perbáli polgárral együtt alaptalanul letartóztatták, és hat hónapra Budapesten börtönbe zárták. Így éltem két kistestvéremmel (6 és 9 évesek) otthon egyedül. Nagybátyám, nagynéném és a nagyszüleim gondoskodtak rólunk.
Amikor édesapám 1946 februárjában a lengyel fogságból hazatért, és tavasszal az ajtó előtt állt, egy szerencsés befejezésben reménykedtünk. Sajnos mégis más jött – a kitelepítés. Minden német származású magyar név szerint a község hirdetőtábláján lévő listára került, akiknek 50kg csomaggal kellett megjelenniük a piliscsabai pályaudvaron 1946. április 4-én. Kétszáz év után vissza kellett térni hazánkból az „igazi” hazánkba. A könny és a félelem jelen volt minden nap a tíz napos utazás folyamán és a gondolat is mindig: „…és ha a vonat Oroszország irányába tart?”
A marhavagonban töltött tíz nap után Frankenberg vidékére érkeztünk, ahol tizenegy településre osztva szét minket, megtaláltuk új „hazánkat”. Szüleimmel ellentétben a szerencsém a fiatalságom volt. Nekünk, gyerekeknek a beilleszkedés az iskola és a sport segítségével biztosan jobban sikerült, mint a felnőtteknek.

– Mikor volt először újra Perbálon és milyen változásokat tapasztalt?

– Huszonhét évesen 1960-ban látogattam el először Perbálra, feleségemmel, Máriával. –Érzések: igen, az ember autóval jön, aztán tizennégy év után először újra lemegy a Malomhegyen… a mellkasom, mint egy présben összeszorult, feleségem szóról szóra ezt mondta: „végigfut a libabőr a hátamon”… Érzések, melyeket nem lehet leírni.
El kellett ismernem, hogy a legtöbb perbáli idegen volt számomra. Minden állami kézben volt, senkinek nem volt saját földtulajdona, és nem voltak saját üzletek, vendéglők sem.
Feleségemmel nagyon barátságosan fogadtak, és mivel az elsők közé tartoztunk, akik a régi hazát meglátogatták, minden rokon és ismerős nagyon kíváncsi volt, hogyan változott meg életünk 1946. óta – és azoké is, akiknek akkoriban szintén el kellett menniük. Tehát rengeteg mesélnivalónk volt.

– Mit gondol, mi az, ami feltétlenül fontos a partnerkapcsolat további sikeres munkájához?

– Fiatalokat, érdeklődő embereket kell bevonni a munkába, és ha mindkét község felelős vezetői – mint eddig is – teljes erővel fellépnek ezért az elkötelezettségért, akkor semmi sem állhat az „élő” partnerkapcsolat útjába.

– Milyen üzenete van a perbáliak számára?

– A múltat nem elfelejteni – de a jövőnek élni. Mert ami kicsiben működik, az a nagy Európában sem lehet fordítva. Az életet csak hátulról szemlélve érthetjük meg, de csak elölről nézve élhetjük.

Szöveg: Tóth Anna

Hírek, aktualitások

állásajánlat

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Páty Szociális Alapszolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézmény Család és Gyermekjóléti Szolgálata CSALÁDSEGÍTŐ munkakör betöltésére munkatársat keres....

Minden év november 20-án azoknak a jogaiért emelünk szót, akik társadalmunk egyik legkiszolgáltatottabb rétegét alkotják, egyszersmind társadalmunk jövőjét jelentik: a gyermekek....

A lakások, lakóházak biztonsága évszaktól függetlenül fontos feladat, hiszen egy kis elővigyázatossággal rengeteg kellemetlenség, kár kerülhető el....

Hirdetések