Tájékoztatás az augusztus elején tapasztalható kellemetlen szagokról

2011 . augusztus 16 .

Idén augusztusban is, – mint már néhány év óta mindig – bizonyos időjárási viszonyok közepette, időszakosan elviselhetetlen bűz árasztja el a Zsámbéki medencét, elsősorban Perbál és Tök településeket.
Ennek oka ilyenkor nem a gombaüzem, hanem a tarlóra kiszórt szerves trágya. Ezt a Gyermely Holding, illetve a hozzá kötődő Somodori Kft. végzi elsősorban a Nyakas-tetőn túl, gyermelyi, szomori földterületeken. A légvonalbeli kis távolság és az uralkodó szélirány miatt sajnos ennek a mi településeink isszák meg, – illetve szagolják – a levét!

Önkormányzatunk már évekkel ezelőtt is „felvette a harcot” a tevékenység ellen, de teljesen megszüntetni nem lehetett, hiszen ez a mezőgazdasági tevékenység, technológia része. Hivatkoztak arra is hogy ez Nyugat-Európában is tapasztalható tevékenység, s mellékhatás.

Az idei évben is felvettük a kapcsolatot az említett cégek vezetésével, s azt az ígéretet kaptuk, hogy megpróbálják időben a legrövidebbre korlátozni ezt a tevékenységet, illetve hogy mindig csak annyi területet szórnak meg, amennyit egyből be tudnak szántani. Addig is türelmet és megértést kértek, mondván hogy hazai tulajdonú cégek, magyar földön, magyar munkaerővel állítanak elő termékeket, ami – sajnos – manapság már ritkaság!

Mi pedig minderről tájékoztatjuk olvasóinkat, s augusztus elején nem szellőztetünk……   

Hírek, aktualitások

2018-as hirdetmény nagy

A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2018. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. A szavazás napja: 2018. április 8. A szavazás 6 órától 19 óráig tart....

Otthona és szerettei biztonsága a tét, ne kössön kompromisszumot! Tegye lehetővé a kéményseprő bejutását az ingatlanba, együttműködésével segítse az előírt feladatok elvégzését. Égéstermék-elvezetői ellenőrzésére és szük...

Hirdetések