Civilek

Karitász Perbál Egyesület

A rendszerváltás után vált lehetővé, hogy az 1948. előtt létező egyházi szervezetek és tevékenységek újraéledjenek. A magyar Karitászt 1991-ben jegyezték be, mint egyházi jogi személyt; a Karitász Perbál Egyesület pedig 1993-ban alakult meg hivatalosan a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász részeként.

Mivel az Egyesület tagjai Perbálon élnek, ismerik településüket, így látják a helyi, aktuális problémákat, a felmerült igényeket és a lehetőséget. Ezek alapján igyekeznek segíteni a településen élőknek. Emellett számos közösségi programba kapcsolódnak be szervezőként vagy segítőként.

A Zenebölcsi (korábban: Kismama Klub) 2004. óta működik a perbáli Karitász Egyesület szervezésében a Közösségi Házban. Célja, hogy az óvodába nem járó kisgyermekek számára programot teremtsen és a fiatal szülők számára pedig közösséget jelentsen.
Hetente csütörtök délelőttönként gyűlnek össze az anyukák és a kisgyermekek a Házban, ahol Füzy Éva zenepedagógus tartja foglakozásokat.

Számlaszám: 65700103-10115655
Adószám: 18664885-1-13

Nyugdíjas Klub

A perbáli Nyugdíjas Klub a ’70-es évek végétől folyamatosan működik a perbáli Közösségi Házban. Napjainkban ötven fős tagsággal bír; heti rendszerességgel húsz fő látogatja.
Minden évben szerveznek kirándulásokat, évente tartanak bálokat.

A Klub vezetője: Bajkó Ágnes.

Patakok Egyesület

A Patakok Egyesület az egészséges életmód kérdéseivel foglalkozik. Céljának megvalósítása érdekében egészségmegőrző, betegség megelőző, környezetvédelmi, sport és kulturális események szervezését és bonyolítását végzi, illetve oktató és ismeretterjesztő tevékenységet folytat.

Sport Egyesület

A perbáli sportkört 1950-ben alapították meg hivatalosan.
Jelenleg százharmincöt fő (ebből nyolcvan gyerek, tíz 18 év feletti, ill.húsz-huszonöt felnőtt és húsz „öregfiú”) focizik heti rendszerességgel a Klubban, U7, U9, U11, U13, U14, U21, felnőtt, U34 öregfiúk korosztályos csapatokba szerveződve.

Az edzések hetente két alkalommal zajlanak, tavaszi és nyári időszakban a focipályán (Perbál, Sport u. 2.), őszi és téli időszakban pedig a Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola tornatermében (Perbál, Hősök tere 2.).

A Klub utánpótlás csapatai részt vesznek a Bozsik Egyesületi programban, illetve a Bozsik Intézményi Tornákon is szerepelnek, ahol a Mézeskalács Óvoda és a Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola nevében képviselik magukat a csapatok.
Az U 21 és a Felnőtt csapat a PMLSZ által kiírt Megyei Korosztályos Bajnokságaiban fociznak; az U34 öregfiúk a Fejér Megyei Öregfiúk Bajnokságban szerepelnek.

A Perbál SC évente egy alkalommal jótékonysági bált rendez a perbáli Közösségi Házban, melynek bevételét saját fejlesztéseire használja fel.
Minden év februárjában megrendezik a nagy sikerű Sport Disznóvágást, melyen a klub tagjai és családjaik vesznek részt.
Ezen kívül nyaranta egyhetes napközis focitábort szerveznek a focipályán, valamint a Búcsúhoz kapcsolódóan megrendezik a Bélik Pál Emléktornát.

Elnök: Gál Attila.

Számlaszám: 65700103-10116728
Adószám: 19830898-1-13

Tűzoltó Egyesület

Feljegyzések szerint Perbálon 1898. óta működik Tűzoltó Egyesület.
Jelenleg tizenegy fővel működnek; a Fővárosi Katasztrófavédelemmel szoros kapcsolatban, valamint a Fővárosi Tűzoltósággal együttműködve tevékenykednek.

Riasztásuk esetén lehet rájuk számítani tűzeseteknél, baleseteknél, rendkívüli időjárási viszonyok alkalmával (hóakadály, felhőszakadás).

Kövér Hattyúk zenekar

A zenekar 2003. nyarán alakult perbáli és környékbeli fiatal zenészekből. Műsorukban főként a helyi hagyományoknak megfelelően sváb illetve tót polkák, indulók és keringők szerepelnek.

A Kövér Hattyúk zenekar hagyományőrző tevékenységéért 2013-ban Pest Megye Önkormányzatától „Nemzetiségekért” Díjban részesült, Perbál Község Önkormányzatától pedig Jubileumi Oklevelet kapott.

Maklári József kórus

A Maklári József vegyes kórus 1999. őszén alakult meg.
2000-2003. között Kócziás György karnagy vezette a kórust; ezalatt huszonöt főre emelkedett a létszám.

2003. ősze óta Lisztes László vezetésével működik az énekkar. Hetente két alkalommal gyűlik össze próbálni a közel harmincöt főt számláló közösség, melynek tagjai Perbál mellett még hat településről érkeznek.

Két alkalommal jártak már Erdélyben, egyszer Szlovákiában, Komáromban, a Harmonia Sacra fesztiválon. 2009 augusztusában, a németországi Burgwaldban töltöttek el egy hetet, több koncertet adva, 2011-ben pedig Ausztriában is járt a kórus. Többször vendégeskedtek a Piliscsabai Egyházzenei Napokon.

A perbáli Anna-napi Búcsút hagyományosan a kórus koncertje nyitja meg. Közel száz alkalommal adtak elő egyházi és világi műveket Recsken, Budapesten, Perbálon, Piliscsabán, Budaörsön, Budakeszin, Telkiben, Tinnyén, Pilisszentivánon, Etyeken, Budajenőn, Zsámbékon, Pátyon és Biatorbágyon. A dorogi kórusfesztiválra is gyakran kapnak meghívást.
2006-ban lemezfelvételük készült, Szurmay Gábor önzetlen segítségével.

Nagy lépés az énekkar életében, hogy 2009 májusában Arany minősítést kapott a Kórusok Országos Tanácsának szakmai zsűrijétől.
A próbák színhelyét az Önkormányzat biztosítja és anyagilag is támogatja a kórus működését.

Tücsök Citerazenekar

A perbáli Tücsök Citerazenekar 1989-ben alakult meg Sallai B. Sándor vezetésével. Később egyre több diák kezdett el érdeklődni a hangszer iránt, így több csoportban zajlott a citeraoktatás. A sok „kistücsköt” Sanyi bácsi, majd Sáfárné Földi Mária ismertette meg a magyar népdalokkal. Sanyi bácsi nyugdíjba vonulása után Marika vette át a művészeti vezető szerepét, valamint ő nevelgeti az utánpótlást, akikből szerencsére akad bőven. A 2013/2014-es citerás tanévet közel harminc kisdiák zárta sikeresen.

A zenekar jelenlegi felállásban 2011. óta zenél együtt. Fő összetartó erő a magyar népzene iránti szeretet és az együtt zenélés öröme.
A zenekar 2010 óta minden évben megrendezi népzenei táborát, ahol a gyerekek a hangszer megismerése mellett népdalcsokrokat, valamint mozgásos játékokat, táncokat is megtanulhatnak.

Az együttes 2014-ben Perbálért Érdemérmet kapott.
A zenekar tagjai: Keresztúri Anna, Keresztúri Éva, Kiss Beatrix, Maródi Zsuzsanna, Sáfárné Földi Mária és Tóth Teodóra

Felnőtt néptánccsoport

A perbáli tánccsoport 2013-ban alakult a perbáli Közösségi Ház kezdeményezésére. A kezdetekben kezdő felnőtt néptánctanfolyamként hirdetett alkalmak az évek folyamán egyre népszerűbbek lettek, folyamatosan bővült a csoport létszáma, s a tanfolyam látogatóiból közösség formálódott.

A csoport tagjai nem csak perbáliak: az egész Zsámbéki-medence területéről érkeznek, jönnek táncolni Tinnyéről, Tökről, Zsámbékról, Piliscsabáról, Pátyról, Budajenőről, de vannak, akik Mányról autóznak Perbálig a táncpróbák kedvéért. A próbákon rendszeresen részt vesz nagyjából húsz fő, azaz összesen tíz pár.

Az együttest két fiatal vezeti; Nagy József és Magyar Zsuzsanna Budapestről utaznak Perbálra, maguk is aktív táncosok immár több mint húsz éve, Józsi a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett.

Alapítványok

Korszerű Iskoláért Alapítvány

Az alapítvány fő célja az általános iskola számára az oktató munka korszerű eszközökkel való ellátása, az oktatás technikai teljesítésének javítása és fejlesztése.

Számlaszám:  65700103-10115174
Adószám: 18666681-1-13

Perbál Községért Közalapítvány

Perbál Község Önkormányzatának képviselő-testülete 1999-ben létrehozta a Perbál Községért Közalapítványt. A Közalapítvány célja Perbál közművelődési-, kulturális-, művészeti-, és sport életének támogatása, a községrendezés, településfejlesztés elősegítése, infrastruktúra karbantartása, egészségügyi ellátás javítása, helyi tömegtájékoztatás támogatása, környezetvédelem támogatása, valamint a közrend és a közlekedés védelmének támogatása.

Számlaszám: 65700103-10123999
Adószám: 18683387-1-13

Szt. Anna Alapítvány

A Szent Anna Alapítvány legfőbb feladatának a perbáli római katolikus egyházközség értékeinek megóvását tartja.

Adószám: 18670464-1-13

Hírek, aktualitások

papirgyujtes

Tisztelt Lakosság! 2017. március 27-30. között PAPÍRGYŰJTÉST szervezünk az iskolában. A papírhulladékot az udvarra elhelyezett konténerben egyénileg lehet elhelyezni....

MOZGÁS, ÖRÖM ÉS AGYTORNA 50 FELETT – A KÖZÖSSÉGI HÁZBANÁprilistól csütörtökönként 19 órától az aktívabbaknak is! Táncoljunk együtt, hiszen a tánc pozitívan hat testre és lélekre egyaránt. A táncolás öröme kortalan,...

A Pilisi Parkerdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság a Magyar Állam képviseletében, az FVM Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága 22.4/12464-4/2010. számú határozatában nyilvántartásba vett Budakeszi-Bud...

Hirdetések