Széchenyi 2020
Széchenyi 2020

Kitelepítési megemlékezés

Április 16-án emlékezett községünk a perbáli német ajkú lakosság kitelepítésének 70. évfordulójára. A program a Közösségi Házban kezdődött, ahol az iskola diákjainak ebből az alkalomból összeállított műsora után Simon Péter történész mondta el ünnepi beszédét.

Ezt követően a Hősök terén folytatódott a megemlékezés. Ezúttal Burgwald polgármestere, Lothar Koch, a burgwaldi hivatal munkatársa Christiane Zissel, a burgwaldi partnerkapcsolati egyesület elnöke, Adam Daume, Payer Lőrinc, az egyesület korábbi elnöke, egykori kitelepített, valamint felesége Mária is jelen voltak az eseményen, és koszorújukat helyezték el a 70. évfordulóra készített emléktáblánál.

A koszorúzáson közreműködött a Kövér Hattyúk zenekar és a perbáli Maklári József kórus.

Ezután a Szt. Anna templomban a kitelepítettekért szólt a szentmise, melyen a perbáli Maklári József kórus és a Pilisszentiváni Vegyeskórus is énekelt.

A szentmise után a Közösségi Házban kötetlen program vette kezdetét, melynek során a Pilisszentiváni Vegyeskórus kedveskedett az egybegyűlteknek egy rövid műsorral, a Kövér Hattyúk zenekar muzsikált, és alkalom nyílt  beszélgetésre is.

 

 

Hírek, aktualitások

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 1-én (húsvét hétfőn), valamint 2024. április 8-án technikai okok  miatt a Mobilbank szolgáltatás elmarad! Legközelebb 2024. április 15-én (hétfőn) közlekedik menetrend szerint a M...

Hirdetések


Közszolgáltatók elérhetőségei és hibabejelentés