Észak-magyarországi Regionális Német Nemzetiségi Énekverseny

2015 . július 30 .

Biatorbágy, 2015. március 26.

Aznap reggel az ebédlőben gyülekeztünk, izgatottan várva, a már sokak számára ismert versenyt.
Évek óta nevezzük diákjainkat a nemzetiségi énekversenyre, ami azért is egyedülálló a versenyek sorában, mert a diákoknak itt két oldalról is be kell mutatkozniuk. Alapfeltétel a jó hallás, szép énekhang, jó ritmusérzék.
Emellett még helyesen kell a német dalszövegeket kiejteni, és persze meg is kell tanulni őket. A 3-4. osztályosok ráadásul tájszólásban adták elő a dalaikat, ami még nehezítette a dolgukat.

Tanulóink sok-sok energiát fektettek a gyakorlásba, felkészülésbe, volt, hogy egy-egy órán keresztül csak pár ütemet énekeltünk újra és újra. Nagy büszkeséget éreztem, mikor kiálltak a színpadra, bátran, határozottan, és elénekelték dalaikat. Nem hiába, hiszen gyönyörű eredményeket értek el.

  • Szóló kategóriában EZÜST minősítést kapott:
    Herendi Kinga, Rintek György, Salamon Nóra, Szabó Csenge, Pál Imola, Dénes Renáta.
  • ARANY minősítést nyert Herendi Réka.
  • Csoportos kategóriában a negyedikesek BRONZ minősítést szereztek:
    Dénes Renáta, Hauck Zsófia, Kocsis Borka, Herendi Réka, Szabó Szilvia, Süki Regina.
  • Duó kategóriában az ötödikesek oklevelet kaptak:
    Csákvári Hanna, Kacsmarcsik Gabriella.

Végül örültem annak is, hogy az idei versenyen már az újonnan varrott, gyönyörű ruhákban szerepelhettek a gyerekek, amelyeknek többen is a csodájára jártak a vetélytársak közül.

Gratulálunk a szép eredményekért! Köszönjük a Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatását, Bakai Anikó néni segítségét!

Rintek Nóra Szvetlána

Hírek, aktualitások

állásajánlat

A Budakörnyéki Közterület-felügyelet a “Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budakörnyéki Közterület-felügyelet Közterület-felügyelő munk...

Az aratással, valamint az aratásban részt vevő mezőgazdasági erő- és munkagépekkel, valamint a terményszárítás szabályaival kapcsolatos tűzvédelmi előírásokat az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.)...

2017. augusztus 1. 00.00 órától 2017. augusztus 4. 24 óráig III. fokú hőségriasztás van érvényben az ország egész területén. ...

Hirdetések