A burgwaldi partnerkapcsolat újabb jeles eseménye

2015 . augusztus 9 .

Községünk testvérönkormányzatának legkisebb tagtelepülése, Wiesenfeld ezévben ünnepli fennállásának 777. évfordulóját. Ebből az alkalomból látogatott el egy kisebb delegáció az ünnepi év központi eseményeire június elején.

 

A háromnapos fesztivál első estéje a protokollról, a köszöntésekről, az ünnepi műsorokról szólt. A perbáli delegáció a díszvendégek, Hessen tartományi miniszter, tartományi politikusok között foglalt helyet, s köszöntötte a helyi elöljárókat, megjelenteket. Varga László polgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte a két település hasonlóságait; miszerint Perbál Község első írásos említése is a XIII. század derekából való. Perbálon is felfedezhető a „francia szál” –utalva az Aynard nemzetségre, míg Wiesenfeld egyik fő nevezetessége, hogy ott nyertek menedéket, sőt a mai napig ott őrzik hagyományaikat a francia földről elüldözött hugenották. Az is közös még, hogy mindkét településen befogadó, barátságos népek laknak; Perbál befogadta anno a svábföldről érkezőket, majd azok kitelepítése után az ország számtalan településéről érkezőket, Wiesenfeld pedig a hugenották után a Perbálról elüldözöttek egyik új otthona lett.

A második este a fergeteges parti estéje volt, ahol is megtapasztalhattuk, hogy a máskor olyan kimért németek, hogyan is tudnak mulatni, amikor a Pilisvörösvárról érkezett Donau Power zenekar fújja nekik a talpalávalót…….

Vasárnap istentisztelet a rendezvénysátorban, majd az ünnepségek „lecsengése” egész estig…
Az eseményeken többször fellépett kisebb blokkokban a delegációnkkal tartó Kövér Hattyúk zenekar kiegészülve a vörösvári Mini Sramlival. A rendezvények között persze volt alkalom a gyönyörű környéken kirándulni, pl. az Ederseen hajókázni, vagy megnézni a közeli Marburgban Árpád-házi Szent Erzsébet sírját. Akik pedig már ismerősek voltak a környéken, azok barát, illetve rokonlátogatásokat is szerveztek. Jó volt látni, hogy egy alig 300 fős kis falucska legalább ezerfős rendezvénysátrát három napig megtöltötte az ünneplő tömeg, s nemcsak a burgwaldiak, hanem más környékbeli települések érdeklődői.

Nagy tanulság volt még, hogy szinte mindenki önzetlenül kivette a részét a munkából, s a mulatság után ottmaradtak pakolni, rendezkedni. Szinte versengtek a különböző egyletek, szervezetek, hogy ki tudja jobban kivenni a részét a munkából!!!

Sikeres, tanulságos út volt, hozzájárult a partnerkapcsolat építéséhez. Folytatás június végén Perbálon, a hagyományos gyermek focitornán!

Hírek, aktualitások

2018-as hirdetmény nagy

A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2018. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. A szavazás napja: 2018. április 8. A szavazás 6 órától 19 óráig tart....

Otthona és szerettei biztonsága a tét, ne kössön kompromisszumot! Tegye lehetővé a kéményseprő bejutását az ingatlanba, együttműködésével segítse az előírt feladatok elvégzését. Égéstermék-elvezetői ellenőrzésére és szük...

Hirdetések