Kövér Hattyúk zenekar

Dicke Schwäne - Kövér Hattyúk

„Elkerülhetetlen volt, hogy jól érezzük magunkat…”
Tíz éves a Dicke Schwäne zenekar

A zenekar 2003. nyarán alakult perbáli és környékbeli fiatal zenészekből. Műsorukban főként a helyi hagyományoknak megfelelően sváb, illetve tót polkák, indulók és keringők szerepelnek.
A Kövér Hattyúk zenekar hagyományőrző tevékenységéért 2013-ban Pest Megye Önkormányzatától „Nemzetiségekért” Díjban részesült.

– Hogyan emlékeztek vissza a megalakulásra? Mi volt a legfőbb célotok?
– A zsámbéki zeneiskolába jártunk néhányan, és tudásban egy kicsit a többiek fölött álltunk. Szerettünk volna többet elérni, így jött az ötlet, hogy üljünk össze közösen gyakorolni. Ezt mindig céllal teszi az ember, így mi is választottunk „célt”: úgy gondoltunk, adunk egy karácsonyi koncertet. Meg tudtuk ezt beszélni a helyi plébánosokkal és a szeptemberi első próba után néhány hónappal rögtön koncerttrurnéra indult a csapat. Tökön, Perbálon és Budajenőn a karácsonyi misén, illetve istentiszteleten adtunk nagykoncertet.

– Hogyan változott az évek során az a cél, amit eredetileg „kitűztetek”?
– Azóta talán kevesebbet koncertezünk templomban… Karácsony után kicsit unalmas karácsonyi énekeket gyakorolni, így a sváb kottákhoz nyúltunk és ez nagyon megtetszett a csapatnak. Kaptunk kottákat Perbálról, az etyeki és zsámbéki zeneiskolából; így kialakult egy néhány nótából álló repertoár, amivel a kis csapat közönség elé tudott állni. Ahogy teltek az évek, mindig voltak próbálkozások, hogy játsszunk több olyan nótát, amit szélesebb rétegek ismernek, vagy több magyar mulatóst, de ez a zenekarnak nem megy. Túl sokan vagyunk hozzá és nem is nagyon szeretjük. Ezért mindig az lett a vége, hogy „hallgassanak minket a sváb és tót zenénk miatt”. A célközönséget mindig ez a gondolat jelölte ki.

– Kik voltak az alapítók és azóta hogyan alakult a zenekar összetétele?
– Forgács Péter, Landszmann Zsolt, Pregitzer Zoltán, Pregitzer Gábor, Sütő Balázs, Reisner Tamás: ez a csapat zenélt a templomban az első koncerten. Azóta néhányan már megfordultak a zenekarban. Jöttek dobosok, trombitások, fafúvósok, de akiket azóta állandó tagunknak tekintünk ők: Tóth Bence, Szabiányin Benjámin, Szabiányin Péter, Müller Tamás és Szert Zsigmond. 

– A közös fellépések közül melyik az az alkalom, amit kiemelkedőnek tartotok és szívesen gondoltok rá vissza?
– A németországi (burgwaldi és gaildorfi) fellépések hangulata mindig kiemelkedett a többi közül, mert nem csak fellépni mentünk, hanem együtt kirándulni. Össze voltunk zárva néhány napig, így elkerülhetetlen volt, hogy jól érezzük magunkat.

– Milyen terveitek vannak rövid-, illetve hosszútávon? 
– Az a terv, hogy együtt maradunk. Szeretnénk többször közel hozni a zenénket a környékbeliekhez. Az ember nem jár minden héten bálba, de úgy látjuk, sokan szívesen mennek sördélutánokra, vagy ülnek be egy kocsma teraszára zenét hallgatni, és egy kicsit táncolni. A legfontosabb ennek a gazdag zenei kincsnek a megőrzése, ezért nem válogathatunk az eszközökben. Ha egy sördélután a közvetítő közeg, az is olyan sikeres lehet, mint egy karácsonyi koncert.

– Került-e esetleg olyan szituációba a zenekar, ami kínos volt, de ma már csak nevettek rajta?
– Talán amit a legtöbbet emlegetünk, az Kemencén a Hetedhét Vigasságon történt. Elhívtak minket sváb zenét játszani, de a közönség inkább mulatósra volt berendezkedve. Így a harmadik nóta után kiderült, hogy nem fognak találkozni az elképzelések. Talán az ötödik számunk után hangos bekiabálások következtek: „Nem kell több sváb!” és „Köszi!” meg „Aranyosak vagytok! Hagyjátok abba!”…. Effélék. Ezen ma már csak nevetünk, de azóta sem jártunk a környéken.

Összeállította: Tóth Anna
(A cikk a Perbáli Hírmondó 2013. júniusi számában jelent meg.)