Széchenyi 2020
Széchenyi 2020

Nyári diákmunka Perbálon!

2017. június 7.

A 2013-2016-os évekhez hasonlóan a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi/megyei kormányhivatalok és az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalok megvalósításával „Nyári diákmunka” elnevezéssel munkaerő piaci programot indítunk.

A központi program keretében az önkormányzatok és önkormányzati fenntartású intézmények legfeljebb 2 hónap időtartamra, 2017. július 1. és 2017. augusztus 31. közötti időszakra vehetnek fel 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező és azt igazolni tudó diákokat. A foglalkoztatás történhet az önkormányzat fenntartásában álló, alapfeladat ellátását szolgáló intézményben is, pl.: óvoda, konyha, közösségi ház.  A program keretében legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A munkabér nem lehet magasabb, mint a minimálbér – szakképzettséget igénylő munkakörben a garantált bérminimum – időarányos hányada (95.625 Ft, ill. 120.750 Ft).

Perbál Község Önkormányzata várja a diákmunkára jelentkezőket

  • elsősorban közterületi-kertészeti munkára,
  • rendezvényekhez kapcsolódó munkákra: plakátozás, szórólaposztás, rendezvények helyszínének berendezése, biztosítása, takarítás
  • óvodai, konyhai kisegítő munkára.

 

Jelentkezni

  • személyesen a polgármesteri hivatalban,
  • telefonon a 370-350 és 370-348 -as telefonszámokon,
  • e-mailen a titkarsag@perbal.hu és az igazgatas@perbal.hu címeken lehet.

Hírek, aktualitások

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 1-én (húsvét hétfőn), valamint 2024. április 8-án technikai okok  miatt a Mobilbank szolgáltatás elmarad! Legközelebb 2024. április 15-én (hétfőn) közlekedik menetrend szerint a M...

Hirdetések


Közszolgáltatók elérhetőségei és hibabejelentés