Széchenyi 2020
Széchenyi 2020

Meghívó – Einladung

2010. január 28.

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját zenés farsangi délutánunkra,
melyet 2010. február 6-án, szombaton 16.00 órai kezdettel
a perbáli Közösségi Házban tartunk.

 A rendezvényen műsort adnak:

a szomori Kézdi-Vásárhelyi Imre Német Nemzetiségi Általános Iskola

4. osztályos tanulói

a perbáli Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai

a szomori Négy Akkord Harmonika Zenekar

Zene: Kövér Hattyúk zenekar- Perbál

Örömmel vennénk, ha az eseményhez, a jó hangulathoz egy kevés süteménnyel Ön is hozzájárulna.

Önkormányzatunk tevékenyen részt vállal a falu régi stációinak, kőkeresztjeinek megmentésében, felújításában. Az idén is tervezzük egy kereszt teljes felújítását és felállítását. Mivel anyagi lehetőségeink szűkösek, szívesen veszünk minden felajánlást, hozzájárulást. Erre a rendezvényen is lehetőség nyílik.
Kérjük lehetőségeihez mérten, támogassa kezdeményezésünket, hogy a falu múltjának értékeit megmenthessük.

Perbáli Német Kisebbségi Önkormányzat

 

 

 Wir laden Sie und Ihre Familie herzlich zu unserem Faschingsnachmittag
am 06. 02. 2010 um 16.00 Uhr ins Perwaller Gemeindehaus ein.

An der Veranstaltung treten

die Schüler der 4-ten Klasse der Imre Kézdi-Vásárhelyi Deutsche Nationalitäten Grundschule von Szomor

die Schüler der Perwaller Kleinen-Quelle Deutschen Nationalitäten Grundschule

die Vier Akkorde Harmonika Kapelle von Szomor

auf.

Musik: Dicke Schwäne – Perwall

Wir würden uns freuen, wenn Sie auch ein wenig Kuchen im Zweck der guten Laune anbieten würden.

Deutsche Minderheitsselbstverwaltung

Hírek, aktualitások

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 1-én (húsvét hétfőn), valamint 2024. április 8-án technikai okok  miatt a Mobilbank szolgáltatás elmarad! Legközelebb 2024. április 15-én (hétfőn) közlekedik menetrend szerint a M...

Hirdetések


Közszolgáltatók elérhetőségei és hibabejelentés