2014. július 21-i Képviselő-testületi ülés meghívó

2014 . július 18 .

Perbál község önkormányzat polgármestere

Meghívó

A Képviselő-testület 2014. július 21. (hétfő) napján, 17 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban tartandó ülésére.

Napirendi pontok

  1. 2014. évi Anna napi búcsú programtervének jóváhagyása
    Ea.: Kúti Mária Közösségi Ház vezetője
    Varga László polgármester
    dr. Réz Zsolt jegyző
  2. 2014. évi Anna napi búcsúra vonatkozó közterület-használati díjak megállapítása
    Ea.: Wentzel Ferenc GÜB elnöke
    Varga László polgármester
  3. Vis maior veszélyhelyzet (Petőfi u. 11. előtti közterület beomlása) elhárításához támogatási igény benyújtása
    Ea.: Wentzel Ferenc GÜB elnöke
    Varga László polgármester
  4. Tájékoztató lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Ea.: dr. Réz Zsolt jegyző
  5. Polgármester beszámolója a két ülés között történt eseményekről
    Ea.:Varga László polgármester
  6. Egyebek
    – telephelyhasználathoz hozzájárulás

Kérem a Tisztelt Képviselő Urakat, hogy a napirendek fontosságára való tekintettel az ülésen feltétlenül szíveskedjenek részt venni. Amennyiben ezt mégsem tudnák megtenni, úgy azt kérem jelezzék legkésőbb az ülés napján 14 óráig a 26-370-350-es telefonszámon.

Perbál, 2014. július 17.

Varga László
polgármester

Kapják:

Képviselők
Dr. Szelenczy Gabriella Budakeszi Járási Hivatal vezetője
Bakai Anikó NNÖ elnöke
Furuglyás Csilla SZNÖ elnöke
Kúti Mária Közösségi Ház vezetője
Tóth Anna sajtófelelős
Hermán Attiláné igazgatási előadó, jegyzőkönyv-vezető
dr. Réz Zsolt jegyző

Hírek, aktualitások

ügyfélfogadás

Tisztelt Ügyfeleink! A Budakeszi és a Budaörsi Kormányablak 2017. október 23-án (hétfőn) zárva tart. A hét többi napján a megszokott ügyfélfogadási időben várjuk Önöket!  ...

Művészeti pályázat egyéni indulók és közösségek számára 2017-ben Perbál Község Önkormányzata és a Perbáli Hírmondó pályázatot hirdet egyéni indulók és közösségek számára „Perbál rejtett kincsei” címmel....

Ajánlatkérő: Mézeskalács Óvoda Konyha Teljesítés helye: 2074. Perbál Szabadság u 9. Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma: 2017. október 09 Ajánlatté...

A kémény potenciális veszélyforrás. A rendszeres ellenőrzéssel megelőzhetők a lehetséges veszélyhelyzetek, a kéménytűz és a szénmonoxid-szivárgás okozta mérgezés. Az élet- és preventív tűzvédelem érdekében a lakosság leg...

Hirdetések