Széchenyi 2020
Széchenyi 2020

Perbálért Érdemérem

2014. október 7.

„Perbál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete májusi ülésén úgy döntött, hogy a község civilszervezeteinek, egyesületeinek, rendezvényeinek érdekében végzett kiemelkedő munkájáért, támogatásáért 2008. évben a Perbálért Érdemérmet Szurmay Gábornak adományozza.

2014. október 7.

2007-ben Tóth Gyula fafaragó kapta a Perbálért Érdemérmet. Alkotásai – a Kitelepítési emlékmű, József Attila szobor, ’56-os kopjafa, háromfejű sárkány, Szt. Anna dombormű – díszítik és gazdagítják Perbált. Szívesen tart gyerek foglalkozásokat az Iskolában és a Közösségi Házban. Bárki felkeresheti őt a műhelyében, akinek segítségre, tanácsra van szüksége vagy csak egy kis humorra, jó szóra vágyik.

2014. október 7.

Tízgyermekes, mélyen vallásos családból származott, ő volt az ötödik gyermek. A háború után, sváb származása miatt a családot deportálták, vagyonukat elkobozták, mialatt az apa hadifogságban volt. 1948-ban 14 évesen került fel a fővárosba, szegényen, és lazarista növendéknek jelentkezett. A szerzetesek szétszóratásakor egy évet Székesfehérváron tanult a kisszemináriumban.

2014. október 7.

Perbál – évről évre
Beszélgetés Molnár Zoltánnal

Molnár Zoltánnal a Krónikaírás tapasztalatairól, a településen lezajlott változásokról, az új nemzedékről, a tervezett helytörténeti kiállításról és a jövőt illető terveiről beszélgettünk.

Hírek, aktualitások

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 1-én (húsvét hétfőn), valamint 2024. április 8-án technikai okok  miatt a Mobilbank szolgáltatás elmarad! Legközelebb 2024. április 15-én (hétfőn) közlekedik menetrend szerint a M...

Hirdetések


Közszolgáltatók elérhetőségei és hibabejelentés