Széchenyi 2020
Széchenyi 2020

Német Nemzetiségi Önkormányzat

2015. augusztus 10.

Már hagyománnyá vált, hogy partnerkapcsolatunk keretében községünk iskolája, valamint a németországi Bottendorfi Sportegyesület futball kupákat rendez, melyen csapataink kölcsönösen részt vesznek. Az idén júniusban mi, perbáliak fogadtuk a burgwaldi gyerekeket, szüleikkel, kísérőikkel, akik között itt volt Lothar Koch polgármester úr, Adam Daume a partnerkapcsolatokért felelős vezető és önkormányzatuk más tisztségviselője is.

2015. augusztus 5.

Iskolánk hat diákja májusban Wettenbergben járt. A szomszédos falu, Tök cserepartnerénél, családoknál kaptak szüleikkel együtt szállást. Az érkezés estéjén a gyerekek nagy sikert arattak a német nyelvű műsorukkal, melyben vers, ének és svábtánc tudásukat mutatták meg a német közönségnek. A fellépés olyan jól sikerült, hogy a másnapi helyi újság kiemelte a gyerekek szép nyelvtudását, de a műsor után is sokan mentek oda hozzájuk gratulálni.

2015. augusztus 3.

Iskolánk „Regenbogen” (Szivárvány) színjátszó csoportja májusban harminchárom fővel vett részt a kétévente megrendezésre kerülő fesztiválon.
A tizenegy fellépő csoport között szakköröseink a „Frau Holle” (Holle anyó) című mesét adták elő nagy sikerrel.

Vezetőjük: Bakai Anikó, akinek munkájában Rintek Szvetlána volt segítségére.

2015. augusztus 2.

Április 22-én Zsámbékon járt az 5. osztály tízfős csapata Bakai Anikó kíséretében.

Érdekes, mozgalmas programban volt részünk. A megnyitó után különféle állomásokon vettünk részt. Mindegyiken sváb hagyományokhoz kötődő feladatokat oldottunk meg.

2015. augusztus 1.

Április 12-én került megrendezésre a kitelepítési megemlékezés a Hősök terén.
Az enyhe szeles időben a Maklári József vegyes kórus műsorát hallgattuk meg, majd ezt követte Simon Péter történész előadása, megemlékezése a svábok betelepítéséről, életmódjukról, a nehézségekről, amiken keresztül mehettek, és a kitelepítésükről.

2015. július 30.

Biatorbágy, 2015. március 26.

Aznap reggel az ebédlőben gyülekeztünk, izgatottan várva, a már sokak számára ismert versenyt.
Évek óta nevezzük diákjainkat a nemzetiségi énekversenyre, ami azért is egyedülálló a versenyek sorában, mert a diákoknak itt két oldalról is be kell mutatkozniuk. Alapfeltétel a jó hallás, szép énekhang, jó ritmusérzék.

2015. július 29.

2015. március 25.

Iskolánk újból megrendezte a német nemzetiségi énekversenyt, amin az alsós gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt, a felsőből egy duó indult.
Már a felkészülési idő alatt is sokszor hallottam az udvaron, ebédlőben, öltözőben, hogy a kicsik gyakorolják dalaikat.
A versenyt Elek Mónika néni vezetésével, a két második osztály nyitotta meg egy vidám, a vonatozásról szóló daljátékkal.

Hírek, aktualitások

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. április 1-én (húsvét hétfőn), valamint 2024. április 8-án technikai okok  miatt a Mobilbank szolgáltatás elmarad! Legközelebb 2024. április 15-én (hétfőn) közlekedik menetrend szerint a M...

Hirdetések


Közszolgáltatók elérhetőségei és hibabejelentés