Jubileumi Oklevél

Feljegyzések szerint Perbálon 1898. óta működik Tűzoltó Egyesület.

Jelenleg tizenegy fővel működnek; a Fővárosi Katasztrófavédelemmel szoros kapcsolatban, valamint a Fővárosi Tűzoltósággal együttműködve tevékenykednek.

Riasztásuk esetén lehet rájuk számítani tűzeseteknél, baleseteknél, rendkívüli időjárási viszonyok alkalmával (hóakadály, felhőszakadás).

„Elkerülhetetlen volt, hogy jól érezzük magunkat…”
Tíz éves a Dicke Schwäne zenekar

A zenekar 2003. nyarán alakult perbáli és környékbeli fiatal zenészekből. Műsorukban főként a helyi hagyományoknak megfelelően sváb, illetve tót polkák, indulók és keringők szerepelnek.
A Kövér Hattyúk zenekar hagyományőrző tevékenységéért 2013-ban Pest Megye Önkormányzatától „Nemzetiségekért” Díjban részesült.

A rendszerváltás után vált lehetővé, hogy az 1948. előtt létező egyházi szervezetek és tevékenységek újraéledjenek. A magyar Karitászt 1991-ben jegyezték be, mint egyházi jogi személyt; a Karitász Perbál Egyesület pedig 1993-ban alakult meg hivatalosan a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász részeként.

A Maklári József vegyes kórust 1999. őszén, néhány lelkes, énekelni szerető ember alapította.
2000. januárjában Kócziás György karnagy vette át az akkor tizenkét fős kórus szakmai irányítását. A következő három év alatt huszonöt főre emelkedett a létszám.

Hírek, aktualitások

papirgyujtes

Tisztelt Lakosság! 2017. március 27-30. között PAPÍRGYŰJTÉST szervezünk az iskolában. A papírhulladékot az udvarra elhelyezett konténerben egyénileg lehet elhelyezni....

MOZGÁS, ÖRÖM ÉS AGYTORNA 50 FELETT – A KÖZÖSSÉGI HÁZBANÁprilistól csütörtökönként 19 órától az aktívabbaknak is! Táncoljunk együtt, hiszen a tánc pozitívan hat testre és lélekre egyaránt. A táncolás öröme kortalan,...

A Pilisi Parkerdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság a Magyar Állam képviseletében, az FVM Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága 22.4/12464-4/2010. számú határozatában nyilvántartásba vett Budakeszi-Bud...

Hirdetések